Imádok étterembe járni és imádok új ételeket kipróbálni. Már kiskoromban is sokat voltam anyukámmal a konyhában és segítettem neki a főzésben és sütésben is. Aztán amikor már saját háztartásom lett, mert elköltöztem, még többet voltam a konyhában és próbálkoztam mindennel, amivel csak lehetett. Imádok főzni, szeretek sütni is, így szívesen vagyok a konyhában. Szerencsére nem vagyok béna abban, amit csinálok, így aztán van is értelme, hogy ennyi mindent kipróbálok és gyakorlok.
A párom odavan a halas ételekért, így gyakran készítek halat, vagy nyáron például rengeteget járunk halászkertekbe és strandoláskor mindig jöhet egy kis hekk, olyan nincs, hogy nem kell, akkor is képes megenni egy egészet, ha éppen nem éhes. Nagyon imádja.
Én annyira nem vagyok oda érte, mint ő, de nincs ellenemre, ha éppen hal a vacsora vagy az ebéd nálunk. Néha, amikor éppen nincs kedvem főzni valamit, akkor el szoktunk menni étterembe, amit nagyon szeretek, mert ilyenkor utána nem kell elmosogatni. Mondjuk, mi általában fel szoktuk osztani a házi munkát. Ha én főzök, akkor a párom elmosogat utána. Vagy éppen fordítva. Mikor hogy.
Egyébként szerintem hatalmas luxus, ha valaki minden nap étterembe jár. Én ismerek olyan embereket, akik vagy állandóan étterembe járnak, vagy rendelnek. Szerintem nagyon drága egy szokás, ráadásul egy vacsorát vagy ebédet nem nehéz összehozni. Egy spagetti is maximum húsz perc, szóval nem értem sokszor az embereket, miért nem próbálnak meg saját lábra állni és nem mindig a legkönnyebb utat választani. Egy otthoni gyertyafényes vacsora is lehet nagyon romantikus, ráadásul a másik szívét nagyon hamar el lehet csábítani azzal, ha a másik jól tud főzni. Mivel a szívünkhöz is a gyomrunkon keresztül vezet az út, szokták mondani.