Az étkezési szokások nem mindig voltak igazán kifinomultak a családomban. Apukám szeret zsírral sütni és zsírosan is étkezni. Néha még azt is megengedi magának, hogy kimondja, a zsír egészséges. Természetesen, ha Szibériában lennénk és éppen az éhhalál közelében állnánk, a legértékesebb dolog egy jó, zsíros étel lenne. A modern társadalmunkban azonban a túlzott zsíros ételfogyasztás csak elhízáshoz vezet.
Sajnos, mikor étterembe járunk, akkor is hasonló hozzáállása van édesapámnak. Ez azért igazán sajnálatos, mert így sokáig azt gondoltam, hogy az éttermek kínálata nem tud többet nyújtani annál, mint amik édesapámnak voltak az igényei. Persze ma már tudom, hogy nem így van, de egész hosszú ideig meghatározta az éttermekről alkotott képemet. Az sem segített ebben, hogy a szüleim nem igazán szerettek „sokat” kiadni az étkezésre, ezért így, az összes olyan helyet, ami kicsit drágább volt, sznobnak tartottam.
Az étkezési szokásaim azonban azóta már gyökeresen megváltoztak. Nagyban köszönhetem ezt a Biocity oldalának, azon belül pedig a Szafi Reform & Szafi Free termékek részlegnek. Azelőtt sokszor sétáltam el bioboltok előtt, de végig bennem volt az a félelem, hogy nem ismerem milyen termékek közül válogathatok. Erre pedig teljes körű megoldást tudott adni nekem a Biocity és a Szafi Reform & Szafi Free termékek részleg.
Csak rá kell nézni a Biocity oldalára és az ember már rögtön tudja, hogy egy megbízható, igényes helyre érkezett. Sokan akarják meglovagolni a „bio” trendet, ezért is fontos, hogy biztosítson a bolt minket afelől, hogy ők nem csak imposztorok. Ez pedig maximálisan sikerül a Biocitynek. Nem csak szép színekkel és egyszerű kialakítással dolgozik, hanem olyan innovatív funkciókat is bevetnek, amelyek segítségével a vásárlás folyamata egy élmény lesz, nem pedig valami, amit muszáj megcsinálnunk.
A kategóriák rendszerét használva, sosem lesz egyszerre túl sok termék a képernyőnkön. A kategóriák elnevezései pedig sosem félrevezetőek, ezért hamar megtaláltam azt, amit én kerestem a Szafi Reform & Szafi Free termékek felirat alatt. Már hosszú hónapok óta küzdtem gyomorral kapcsolatos problémákkal és éreztem, hogy változtatnom kéne az étkezésemen. Ehhez pedig a Szafi Reform & Szafi Free termékek részleg mindent megadott, amire csak szükségem lehetett ahhoz, hogy felépüljek. Nem számít, hogy milyen problémával küzdünk, itt biztos tudunk majd találni egy olyan terméket, ami megfelel a speciális igényeinknek.
Egyébként mikor az emberek a „bio” ételekre gondolnak, rögtön belevesznek a fogalomba valami kompromisszumot is. Elvégre ezzel egyfajta lemondást kell tennünk a régi étkezési szokásainkhoz képest. A Szafi Reform & Szafi Free termékek részleg azonban megmutatta nekem, hogy ezt nem kell feltétlenül így felfognunk. Attól még, hogy nem a 100 Ft-os tábla csokit esszük, Szafi Reform & Szafi Free termékek között is van rengeteg nagyon finom termék. Különösen szeretem én például a kakaós granolát. Ezzel szoktam kezdeni a reggeleimet és néha még csak snackként, magában is eszem.
A termékeket egyébként nagyon könnyű megrendelni. Simán csak be kell helyeznünk őket a kosarunkba és itt nem kell attól tartani, hogy nagy tumultus lesz a pénzárnál. Nyugodtan át tudjuk nézni, hogy valóban a megfelelő termékeket szedtük össze és, ha megbizonyosodtunk erről, akkor jöhet az utolsó, záró lépés: a rendelés leadása. Csak ki kell tölteni az adatainkat és a preferenciáinkat és már kész is vagyunk. Sokkal könnyebb és kényelmesebb, mintha egy rendes bioboltba mennénk.