Tóparti asztalok, amiket egy gépcsere után végre este is ki tudtunk adni

Köd áll a tó fölött hajnali fél hatkor, amikor kimegyek a vízpartra, még a beszállítók előtt, és tíz percig semmi nem történik.

Ez a tíz perc az egyetlen, amikor egy halászkertben csönd van.

A víz felől jön egy hűvös sáv, a stégek deszkája nedves, a nádas pedig úgy zizeg, mintha valaki lassan lapozna benne.

Utána jön a jeges láda, a konyhai bejelentkezés, a napi ár, a hűtő hőmérséklete, és onnantól estig nem áll meg semmi.

Az elmúlt nyáron viszont volt egy visszatérő bosszúságom, ami mindig ebben a tíz percben jutott eszembe.

A kerthelyiségünk a tópartra fut ki, és a vízhez közeledve a terep egyre nehezebb.

Először a szabályos, sík gyep jön a nagy asztalokkal, aztán a kavicsos sétány, majd a stégekhez vezető lejtő, végül a nádas szegélye.

A nagy fűnyíróval a sík részt tíz perc alatt le lehet vinni, de a többi négy sávhoz hozzá sem tud férni.

A stégek lábánál, a kikötőbakok körül, a terasz tartóoszlopainál és a nádas előtt mindig maradt egy 30-40 centis, gubancos sáv.

Ez nem szépészeti kérdés egy vendéglátóhelyen.

A magas fűben megáll a nedvesség, ott gyűlik a szúnyog, és az augusztusi estéken a vendég nem a halászlére emlékszik, hanem arra, hogy a bokáját csípték.

Volt olyan hetünk, amikor a tópartra néző hat asztalt gyakorlatilag nem tudtuk kiadni napnyugta után, mert a vendégek egy negyedóra múlva bejöttek a fedett részbe.

Hat asztal a legszebb helyen egy augusztusi hétvégén jelentős bevétel.

Ezt a kollégámmal, aki nálunk a karbantartást viszi, tavaly augusztusban ültük végig egy zárás utáni sörözés alatt.

Ő az, aki tizenöt éve dolgozik itt, ismeri a szivattyúkat, a hűtőket és a kerti csapokat, és általában ő tudja megmondani, mi mennyibe fog kerülni.

Ezen a nyáron nálunk nem az étlap átalakítása volt a legjobb döntés, hanem egy egészen hétköznapi gépvásárlás.

A kollégám azzal kezdte, hogy nekünk nem egy nagy, erős gép kell, hanem egy olyan, amit egy felszolgáló is fel mer venni reggel fél nyolckor.

Az a beszélgetés vitt el minket végül a Péter Láncfűrész kínálatáig, bár akkor éjjel még csak a bosszúságunkat soroltuk.

Nálunk ugyanis nincs külön kertész, tehát a gépet váltásban használja három-négy ember, akik közül ketten sosem fogtak még ilyet a kezükben.

A konyhán dolgozó fiúk közül az egyik falusi gyerek, ő tíz éves kora óta kaszál, a másik viszont pesti, és életében nem indított be benzinmotort.

A régi bozótvágónk 50 köbcentis volt, két kézzel is nehezen lehetett tartani, és a hevederrel együtt olyan súlyos, hogy fél óra után mindenkinek fájt a válla.

Ezért a keresőbe egyszerűen azt írta be, hogy fűkasza kicsi, és onnan indult el.

A peterlancfuresz.hu oldalán akadtunk meg, ahol a fűkaszák egy önálló kategóriában, márkánként vannak felsorolva.

Amit ott végignéztünk, azt a kollégám négy szempontra bontotta le, és azóta is ez a listánk, ha bármilyen kerti gépet veszünk.

Az első a tömeg, mert egy váltásban használt gépnél ez a legfontosabb; a második a motor típusa, mert a négyütemű gépnél nem kell keverni az üzemanyagot, és ezt egy vendéglátós csapatnál nem lehet elégszer hangsúlyozni; a harmadik a köbcenti, mert egy tóparti szegélyhez nincs szükség erdőirtásra alkalmas erőre; a negyedik pedig az, hogy kaphatók-e hozzá alkatrészek évek múlva is.

Ez a negyedik szempont döntött végül.

Az előző gépünket ugyanis egy áruházláncban vettük, és amikor három év után eltört rajta egy műanyag védőburkolat, kiderült, hogy a típus már nincs forgalomban, alkatrészt pedig senki nem tud rá rendelni.

A gép azóta is a raktár sarkában áll, mert eldobni sajnáltuk, használni viszont nem lehet.

A vendéglátásban egyébként pontosan ilyen apróságokon múlik a szezon.

Nem a menüsoron és nem a bor árazásán, hanem azon, hogy a terasz negyedik sora is használható-e este kilenckor.

Egy halászkert esetében a víz közelsége az egyetlen valódi versenyelőny, hiszen halat sok helyen főznek jól, de a tóparton kevés helyen lehet vacsorázni.

Ha ezt a versenyelőnyt kilencven centis gaz veszi körül, akkor gyakorlatilag megfizetjük a bérleti díjat egy olyan területre, amit nem tudunk eladni.

A szezon nálunk nagyjából tizennégy hétből áll, és ebből öt-hat hétvége az, ami a téli hónapokat kitermeli.

Ezeken a hétvégéken minden asztal számít, mert ha valaki hétkor leül a vízparti sorba, akkor ott ül fél tizenegyig, iszik még egy fröccsöt, és általában desszertet is kér.

Ha viszont fél kilenckor bemenekül a fedett részbe, akkor huszonöt perccel később fizet, és a következő évben nem minket ajánl a barátainak.

A Péter Láncfűrész kínálatában ugyanis nemcsak kész gépek vannak, hanem márkánként külön bontva a fűkaszákhoz és bozótvágókhoz való alkatrészek is.

Vagyis nem egy dobozos terméket veszel, hanem egy olyan gépet, amihez öt év múlva is lesz hova visszamenni.

A bemutatkozásukban azt írják, hogy Magyarország egyik legnagyobb kertigép és alkatrész webshopja, és hogy az alkatrészkínálatuk egyedülálló a magyar piacon, ami a listákat nézve hihetőnek tűnt.

A kínálatból az látszott, hogy a kisebb gépek nagyjából 21 köbcentitől indulnak, a nagyobbak pedig 58 köbcentiig mennek, tehát a mi feladatunkhoz bőven az alsó sávban kellett keresgélni.

A legkisebb négyütemű gép, amit ott találtunk, egy BlueBird HO 35M volt, Honda GX35 motorral, 35 köbcentis, 1,34 lóerővel.

Ez pontosan az a kategória, amire szükségünk volt, mert a nádas szegélyénél nem erő kell, hanem az, hogy valaki negyven percig kényelmesen tudja tartani a gépet.

A kollégám telefonon egyeztetett velük, mert a Péter Láncfűrész ügyfélszolgálata hétköznap délután szokott visszahívni, és neki pont a nyitás előtti órákban volt ideje beszélni.

Azt is megnézte, hogy Tarcalon van egy átvételi pontjuk, ahol hétköznap délutánonként személyesen is át lehet venni a rendelést, és ott ingyenes tanácsadást adnak, ha valaki bizonytalan a választásban.

Ez utóbbi számunkra nem volt lényeges, de a szerelőnknek igen, mert ő szeret mindent élőben megfogni.

Egy hónappal később már látszott a különbség.

A stégekhez vezető lejtőn és a kikötőbakok körül reggelente húsz perc alatt végigmegy valaki, és a nádas előtti sáv is rendezett maradt.

Az augusztusi hétvégéken végre ki tudtuk adni a tópartra néző asztalokat este is, és nem jöttek be a vendégek a második fogás után.

A szúnyoghelyzet nem szűnt meg, mert egy tó mellett ilyen nincs, de érezhetően kevesebb lett.

A felszolgálók is hamarabb hozzányúlnak a géphez, mint korábban, mert nem kell két ember ahhoz, hogy valaki elinduljon vele a lejtőn.

Ez apróságnak tűnik, de egy nyári üzemben minden azon múlik, hogy egy feladatot elvégez-e magától az, akinek éppen van rá húsz perce.

Ha valaki hasonló helyen dolgozik, és a nagy fűnyíró nem fér oda, ahol a vendég ül, annak érdemes átnéznie, hogy milyen fűkasza kicsi kategóriájú gépek érhetők el.

Én azt tanultam meg ebből, hogy egy vendéglátóhelyen nem a látványos beruházások hoznak vissza pénzt, hanem azok, amikről a vendég soha nem szerez tudomást.

A tópart most hajnalban is rendben van, amikor kimegyek a ködbe, és ez nekem a napi tíz percemet is szebbé teszi.

Arra viszont nem számítottam, hogy a fűkasza kicsi méretű változata lesz az az eszköz, amiről a legtöbbet beszélünk zárás után a csapattal, és hogy a Péter Láncfűrész neve is bekerül a konyhai szótárunkba.