A vendéglátásban dolgozni egyébként sem könnyű, hát még akkor, ha vezető pozícióban van az ember. Ezt azért írom, mert én magam is egy étterem vezetője vagyok, akinek folyamatosan kézben kell tartania a dolgokat annak érdekében, hogy minden simán menjen, a vendégek elégedettek legyenek, és ne kelljen huzamosabb időre zárva tartanunk valamilyen oknál fogva. Ez az ok lehet bármi: egészségügyi, technikai, vagy akár az épülettel kapcsolatos is. Ráadásul ha bármi felmerül, nekem kell rá megoldást találnom. Ehhez kellőképpen talpraesettnek kell lenni, így a lehető leghamarabb visszatérhet minden a normál kerékvágásba. Például amikor a múltkor az egyik WC miatt kellett sos vízszerelő szolgálatot keresni, az volt a nagy szerencsém, hogy megtaláltam a topvizgazfutesszerelo.hu oldalát, akik még számomra is meglepő gyorsasággal és hatékonysággal hárították el a problémát. El is mesélem, hogyan!
Történt tehát, hogy az egyik este odajött hozzám az egyik pincér, és mondta, hogy van egy kis baj. A vendége jelezte neki, hogy a mosdóban áll a víz, valószínűleg történt valami. Igyekeztem megőrizni a hidegvérem, de szerintem nem kell ecsetelnem, milyen ideges lettem akkor. Egyből odamentem, és valóban láttam, hogy a kézmosóknál komoly tócsa van a kövön, ami nagyon nem jó. Egyrészt balesetveszélyes, mert a nedves járólapon bárki elcsúszhat, másrészt nem is valami higiénikus, mert bár naponta takarítjuk a helyiségeket, ez nem garancia arra, hogy a nyitva tartás alatt egynémely vendég nem törődik az etikettel, és nem vizel mellé. A lényeg, hogy gyorsan bekukkantottam a kézmosók alá, és láttam, hogy bizony, a szélső alatt jelentős csöpögés van. Gyorsan elzártam mindkét könyökcsapot alatta, hogy elvágjam a víz útját, és szóltam egy emberemnek, hogy törölje föl a tócsát, tegyen ki táblát, ami a csúszásveszélyre figyelmeztet, illetve tegyen egy zacskót az érintett csaptelepre és írja ki rá, hogy nem működik. Én pedig leültem a számítógép elé, és nekiálltam teljes erőbedobással keresgélni, hogy ki lehet olyan sos vízszerelő, akit így, kora este még elérhetek.
Így találtam meg végül a topvizgazfutesszerelo.hu oldalát, akik egy nagyon régóta működő víz-, gáz- és fűtésszerelő vállalkozás, és akik a fővárosban és vonzáskörzetében dolgoznak, szükség esetén akár gyors kiszállással is. Láttam az oldalukon, hogy a telefonszámuk bármikor hívható, illetve visszahívást is lehet tőlük kérni, ha nem olyan sürgős az ügy. Gondoltam, ez most nem az, amit hetekig lehet halasztgatni, szóval rögtön hívtam is őket, és szerencsére még sikerült elérnem valakit. Felvázoltam neki a helyzetet, és kértem, hogy siessenek a segítségemre, amilyen gyorsan csak lehet. Megbeszéltük, hogy másnap kiküldik hozzánk az embereiket, és így, hogy nagyjából fel tudtam vázolni a problémát, fel is tudnak készülni a munkához. Innentől kezdve csak idő kérdése volt a dolog.
Ahogy reméltem, másnap hívtak is a szakik, hogy mindjárt megérkeznek. Beengedtem őket, és neki is láttak a dolognak. Alaposan megnéztek mindent, és szerencsére nem arról volt szó, hogy falat kellett volna bontani, egyszerűen csak megadta magát az egyik bekötő cső, abból folyt a víz. De én úgy vagyok vele, hogy az ilyesmit csinálja inkább a szakember, nem állok neki magam megbütykölni. Abból csak a baj van. A csapat neki is látott a dolognak, és pikk-pakk kicseréltek mindent, amire szükség volt. Én már csak azt láttam, ahogy újra kinyitják alul a könyékcsapokat, fölül pedig ismét folyt a víz, és minden száraz maradt (a kézmosó tálcától eltekintve persze). Óriási szerencse, hogy létezik még ilyen sos vízszerelő, akik az ügy sürgősségétől függően a lehető leghamarabb kiérkeznek és szaktudásuk legjavát beleadva megjavítják, ami elromlott.
A végösszeg sem volt olyan borsos, mint amitől féltem. Persze, a gyorsított kiszállásnak ára volt, de úgy voltam vele, hogy amire szükség van, arra nem szabad sajnálni a pénzt. És így legalább volt alkalmam megtapasztalni, mit is tud nyújtani ez a cég. Szerintem nem kétséges, hogy ha legközelebb valami hasonló történik, akkor is őket fogom megkeresni, elvégre most is nagyon elégedett voltam a teljesítményükkel. Sőt, másnak is csak ajánlani tudom őket. Ha ilyen gondod van, és kellene egy sos vízszerelő, őket a hét bármelyik napján lehet hívni!