Fém polc nélkül éttermi raktár nemigen létezhet

Éttermet, csárdát, étkezdét – vagy nevezd akárminek – üzemeltetni igen nagy kihívást jelent még olyannak is, aki már 20 éve a vendéglátó szakmában dolgozik. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy lehetetlen, hiszen mindamellett, hogy magában a konyhában is rengeteg felszerelés található, és szükséges is, hogy ott legyen, még raktárat és hűtőhelyiséget is fenn kell tartani az alapanyagoknak és a félkész dolgoknak. Aki még sosem járt így konyhán, annak fogalma sincs, hogy mi mindennek kell helyet találni, ráadásul úgy, hogy az egyszerűen és hatékonyan legyen tisztán tartható. Mert ez utóbbi az egyik legfontosabb szempont az összes közül: a tisztaság. Ha bekopogtat hozzánk az egészségügy, és azt látja, hogy minden tiszta kosz és rozsda, akkor igen hamar bezárhatod az éttermet, és egy vaskos büntetéssel a zsebedben kulloghatsz haza. Fém polc nélkül nem is igen lehet működni, és abból sem mindegy, hogy milyet veszel.

Attól, hogy egy polc fémből készül, még önmagában nem jelent semmit. A régi salgó polcok is maximum csak festve voltak préselés után, így a folyamatos használattól igen hamar megkoptak, onnantól kezdve pedig egyenes út vezetett a rozsdásodáshoz. Egy étkezde raktárában és hűtőházában folyamatos pakolás. rendeződés, cserélődés történik, így fokozottan oda kell figyelni arra, hogy a polc kellően masszív és strapabíró legyen, és a felülete is elég jól legyen kezelve. Nálam nem fordul elő, hogy valamit bármiféle csomagolás vagy burkolat nélkül tegyen bármelyik alkalmazott a polcra, mert azon felül, hogy nem higiénikus, még a kezét is eltörném. Mindennek megvan a maga tárolója, doboza, zárható tégelye. Mindenre rá van írva, hogy mikor került oda, és meddig tartható, így nem fullad káoszba a raktározás, mindennek megvan a maga helye és ideje. A fém polc ki kel, hogy bírja a folyamatos súrlódást, ahogy a konyhalegények teszik-veszik a dobozokat, és adott esetben takaríthatónak kell lennie, ha netán valami mégis közvetlenül rákerül.

Mert ugye balesetek mindig előfordulhatnak és elő is fordulnak. Kilöttyen a savanyúság, mellé csöppen a szaft, véres-vizes lé kerül rá. Ilyenkor hamar kell lépni, ha nem szeretnéd, hogy odaszáradjon, foltot hagyjon a szennyeződés. Így is heti rendszerességgel takaríttatom ki a helyiségeket, mert rengeteg olyasminek is ki lehet téve a fém polc, amit elsőre észre sem veszünk. Amikor elindítottam az éttermet, pontosan ezért jelentett nagy kihívást megtalálni azt a bizonyos fém polc rendszert, ami minden igényemet, vagyis a konyha minden igényét kielégíti. Sokáig jártam utána, jó néhány áruház és bolt kínálatát áttanulmányoztam, de a legtöbb esetben vagy drága volt, vagy olyan hitvány minőségű, hogy a kutyám kajáját sem tárolnám rajta, nem hogy étkezési célra szánt dolgokat. Végül aztán a testvéremtől érkezett a megoldás, ő volt olyan ügyes, hogy megtalálta az ideális vállalkozást, akik a fém polcok mesterei, akiknél mindenféle körülménynek és feltételnek megfelelő polc- és állványrendszert lehet kapni.

Fém polc

Éppen nagy iramban szedtem össze a szükséges dolgokat a nyitáshoz: tűzhelyeket, edényeket, eszközöket, pultot, tányérokat, és minden egyebet, ami az induláshoz szükséges. Azonban a fém polc kérdés még mindig nyitott volt, és arra már nem maradt kapacitásom. Mikor ezt egyszer megemlítettem a drága fivéremnek, ő rögtön automatizálta magát, és utánajárt mindennek. Végül a választása arra a vállalatra esett, akiktől a mostani rendszer van, és akik a leghamarabb meggyőztek már csak a honlapjukkal is, hogy igazi profik. Amikor a testvérem megmutatta a weboldalukat, a szemem jojózott a sok információtól, melyek mind-mind a hozzáértésüket bizonyították. Pontosan azt a fajta összeszerelhető fém polcot árulják, amit annak idején megálmodtam: nagy teherbírású, horganyzott és méretre állítható. Egyszerű, de nagyszerű, ahogy mondani szokták.

Már csak az volt hátra, hogy lemérjem a rendelkezésre álló hosszokat és magasságokat, és már kérhettem is tőlük az árajánlatot. Meglepődtem, hogy a minőség ellenére milyen alacsony árat mondtak rá, úgyhogy felesleges lett volna tovább habozni, fontolgatni. Lecsaptam az ajánlatukra, és azóta sem bántam meg. Fél éve üzemel az éttermem, és még eddig soha egyetlen panasz sem érkezett a polcokkal kapcsolatban. Erősek, nagyon sokat bírnak, és a horganyzott felületnek köszönhetően még a konyhából adódó magas párát is nagyon jól bírják. Más étterem-tulajdonosoknak is csak ajánlani tudom, mert ennél jobbat nemigen fognak találni. Ráadásul rengeteg kiegészítő kapható a fém polc rendszerekhez, hogy minden elképzelhető igényt ki tudjanak elégíteni. Semmiért le nem cserélném a jelenlegit, talán majd ha már 30-40 év múlva unalmas lesz, eseteg a pára és a sikálás kikezdi az elemeket, de ki tudja, hogy fogok-e még annyira a jövőben ezzel foglalkozni. Őszintén remélem, hogy igen, és ez a cég sem szűnik meg, hanem a következő garnitúra fém polc is az ő termékük lesz.