Váratlan reakció a szülinapi vicces ajándékokra.

A tesóm idén 30 éves lett. Nem is tűnik olyan nagy dolognak, sem nagy számnak a 30, de mégis, ez egyfajta fordulópont az ember életében, én azt gondolom. Egy huszonéves még fiatalnak számít, egy 30-on túli már középkorú. Ekkor már egyre jobban megszaporodnak, „mikor lesz már…” kezdetű kérdések, a szülők hiányolják az unokát, egyre szaporodnak az elvárások.

Persze, ahogyan a világ változik, úgy változnak a különböző életszakaszok is. Eléggé kitolódott már, hogy milyen életesemények milyen korban jellemzőek, így elmondhatjuk, hogy a 30 az új 20.

Na, ez az, amit a tesómnak nem tudok beadni sehogy sem. Lány létére elképesztően rosszul érinti a kora. Először akkor tört ki a botrány, mikor 25 éves lett. Borzasztó nehezen viselte, hogy közelebb került a 30-hoz, mint a 20-hoz, így 2 hétig nem lehetett hozzászólni. A hiszti egy héttel a szülinapja előtt kezdődött, és egy héttel a szülinapja utánig tartott. Azt hittük akkor, hogy ez egy egyszeri eset, de azóta minden évben rendszeressé vált ez a tortúra.

Természetesen, jó testvér lévén, nem könnyítem meg neki ezt az időszakot, sőt. Már sokkal azelőtt, hogy elérkezik a nagy nap, elkezdem stuffolni, hogy megint öregebb lesz, hogy lassan már járókeretre lesz szüksége, hogy menjünk bulizni, mert nemsokára kiröhögik a discoban és egyéb kedves beszólásokkal színesítem a napját. És ha ez még nem lenne elég, minden évben meglepem valami (szerintem) nagyon vicces ajándékkal. Szeretem a tesómat nagyon, bár neki ezt sosem mondom, de attól még így van. Viszont, egy fiútestvér dolga az, hogy szekálja a lány testvérét, és én nem szeretnék kötelességmulasztó lenni.

Idénre is készültem valami jóval. Sok időt és energiát szánok rá minden évben, hogy megtaláljam a tökéleteset, amivel teljesen ki tudom borítani. Kutatásom során idén rábukkantam egy weboldalra, ahol vicces ajándékok hada rendelhető, és hamar meg is találtam a tökéleteset. Már korábban vettem neki mindenfélét, de idén elszánt szándékom volt, hogy feliratos pólót veszek neki. Találtam is ezen az oldalon egy tökéleteset, ahol pontosan ez volt a felirat:

„Ennek a pólónak a viselője elmúlt 30 éves. Kérjük, mellőzze kérdéseit a látásról, hallásról, testsúlyról, ráncokról, hajszínről, hajsűrűségről, ízületekről, memóriáról és a szexről. BESZÉLJEN HOZZÁM LASSAN ÉS HANGOSAN!”

Tudtam, hogy ez telitalálat lesz. Elmeséltem anyának, kíváncsi voltam a véleményére. Természetesen nem tetszett neki az ötlet, mert nagy bulit szervezett a kerek évszámra neki az étteremben, meghívta az összes barátját és a komplett családunkat, és biztos volt benne, hogy nagy kiborulás lesz ebből a pólóból mindenki előtt. Először megtiltotta, hogy megvegyem neki, de aztán megtaláltuk a tökéletes megoldást. Találtam még egy pólót, amire ez volt írva:

„Akkor aggódnék a korom miatt, ha nem néznék ki ilyen őrülten jól.”

Kigondoltam, hogy először odaadom neki az elsőt, és mikor már teljesen maga alatt van, tompítom a dolgot a második ajándékkal. Anya is rábólintott, így gyorsan meg is rendeltem a webáruházból, még mielőtt meggondolja magát. Szerencsére nagyon hamar ki is szállították, így már nem volt visszaút. Tenyeremet dörzsölgetve vártam, hogy eljöjjön a nagy nap és véghez vihessem gonosz kis tervemet. Nem gondoltam volna, hogy a végére én fogok meglepődni, de így lett.

Odamentünk az étterembe, minden az elképzeltek szerint zajlott, majd mikor eljött az ajándékozás, odaadtam a pólót, beélesítettem a kamerát a telefonomon, és vártam a reakciót. A tesóm elolvasta a szöveget, egy pillanatig csöndben volt, majd hirtelen, váratlanul elkezdett torkaszakadtából röhögni. Nem hittem el, hogy komolyan ezt a hatást váltotta ki belőle ez a póló. Eddig minden évben kiborult az ajándékomtól. Lehet, hogy immunis lett már rájuk.

A reakcióját látva már nem is akartam neki odaadni a másik pólót, de anya unszolására oda kellett. Kicsomagolta, elolvasta a feliratot, és ettől meg sírva fakadt. 10 percig törölgette a könnyeit, mire meg tudott nyugodni. És még a kamerám sem volt beélesítve. Ki érti a nőket? Na nem baj, majd jövőre!