Tegnap este egy kiváló halászcsárdában vacsoráztam az egyik gyerekkori barátnőmmel, Izával. Mostanában elég egyhangúak a beszélgetéseink, mivel mindketten nemrég költöztünk be az új otthonunkba. A diskurzusaink így mostanában csak az építkezésről, a felújításról, a dekorációról szólnak. Ettől a témakörtől tegnap sem rugaszkodtunk el túlságosan, hiszen most a lakásbiztosítás volt terítéken.
Iza rendkívül megfontolt természetű, így természetesen nem ment ki a fejéből a lakásbiztosítás. Jól tudja, hogy én hajlamos vagyok az ilyen elengedhetetlen, szemmel nem látható dolgokról megfeledkezni, ezért felhívta rá a figyelmem, hogy annak a bizonyos szerződésnek a megkötését ne mulasszam el.
A barátnőm persze már talált is egy nagyon jó lakásbiztosítót, a Pannon Safe-et, amit nekem is lelkesen ajánlott. Iza részletesen utánajárt, hogy milyen szolgáltatásokat, csomagokat kínál ez a biztosító. Elmondása szerint a biztosítások a következő alapkockázatokat mindenképp tartalmazzák: árvíz, felhőszakadás, földcsuszamlás, földrengés, hónyomás, idegen jármű ütközése, idegen tárgy, illetve ismeretlen építmény rádőlése, ismeretlen üreg beomlása, jégverés, kő- és földomlás, robbanás, tűz, vihar valamint villámcsapás. Tehát még ha a legolcsóbb biztosítási csomag mellett is döntenénk, a biztosítótársaság a felsorolt esetekben mindenképp vállalja a kockázatviselést. Mindemellett különböző kiegészítő biztosításokat is lehet még választani, amik által az egyedi igényekhez lehet szabni a lakásbiztosítást.
A lakásbiztosítást szerencsére online is meg lehet kötni, így könnyedén bebiztosíthatom a házamat, anélkül, hogy kimozdulnék belőle. Az online szerződéskötés esetén a biztosító kockázatviselése már az ajánlatkészítést követő nap nulla órakor elkezdődik, tehát szerintem megéri emellett a szerződéskötési lehetőség mellett dönteni.