Egy, a családom által gyakran látogatott étterem ugyan alapvetően nem a kedvenc helyeim egyike, valamiért mégis úgy alakult, csak a család közösen preferált falodája lett ez a környékünkön. Szerencsére kifejezetten házias ízekkel dolgoznak, a húsokban és a rántott sajtban sosem tudok csalódni, ezért hiába kedvelem a modernebb helyeket, amikor a szüleimmel és a testvéremmel ünneplünk valamit közösen, akkor nem is kérdés, hogy ezt az éttermet választjuk. Nem lehet véletlen, hogy a szomszéd megyéből is sok törzsvendég akad, rendszeresen átjárnak és nagy adagokban kérik elvitelre a legendás málnakrémlevest, ami sok étterem „gyümölcsturmixát” – már elnézést kérek – magasan übereli. De a többség nyilván a haltálakért, sültekért jön, amit teljesen meg is tudok érteni.
Épp az egyik családi ebédnél történt, hogy leejtettem a telefonom, a kijelzője pedig sajnos megtört, így Samsung kijelző cserére volt mihamarabb szükségem. A tesóm ajánlott is egy helyet, az LCD Fixet, ahol állítólag igen hamar el tud készülni a Samsung kijelző csere, ugyanis igyekeznek raktáron tartani mindenféle kijelzőt és egyéb alkatrészt, így gyors szolgáltatást tudnak biztosítani a vásárlóiknak. Azért az ajánlást követően az volt az első, hogy ránéztem a szerviz online felületére – sajnos ehhez kölcsön kellett kérnem ugyan egy mobilt, de nem akartam látatlanban elindulni hozzájuk. Az lcdfix.hu egyébként első pillanatban pozitív benyomásokat keltett bennem, egy jól összerakott, felhasználóbarát felületről beszélhetünk esetükben, ami ráadásul modern köntösbe van csomagolva, így a szemnek is kellemes látvány. Nem csicsás, de nem is túl egyszerű, azaz pont tökéletes egy szervizhez. A felső sorban – csakúgy, mint ahogyan a legtöbb oldalon – a menüpontokat láthatjuk, így akár ezek bármelyikéből is elkezdhetjük a szolgáltatásaikkal és termékeikkel való ismerkedést. Ha azonban maradnánk a kezdőoldalon, akkor is számos információval lehetünk gazdagabbak, szóval ha át szeretnék tekinteni, hogy mire is számíthatunk az LCD Fix esetében, akkor jó helyen vagyunk itt is.
A kedvenc részeim voltak az ügyfeles értékelések, hiszen itt első kézből hallhatunk véleményt olyanoktól, akik már igénybe vették az LCD Fix szolgáltatásait. Nem volt meglepő, hogy jó csillagozásokkal találkoztunk a felületen, magasra értékelték az LCD Fix szakértelmét – ez még inkább bizalmat keltett bennem. A Samsung kijelző cserére így – már nem volt kérdés, hogy – ők tűntek a legalkalmasabbnak. Nem is bántam meg a választásom, hamar újra a kezemben foghattam a régi-új készülékemet.